|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sipos Levente 2002. március 4.Szovátán tartotta márc. 2-án tisztújító közgyűlését a Maros megyei MADISZ. Az elmúlt két év, amint Sipos Levente leköszönő elnök szavaiból is kiderült, nem volt felhőtlen. Viszont a választási kampányok idején a fiatalok rendkívül nagy segítséget nyújtottak az RMDSZ-jelöltek népszerűsítésében. A tisztújító közgyűlés megválasztotta az új vezetőséget. Elnök Kis Annamária, alelnökök Bíró Zoltán és Kakasi Noémi. Továbbra is fenn akarják tartani a jó kapcsolatokat az RMDSZ megyei és országos vezetőségével. /(karácsonyi): Megújult a MADISZ vezetése. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./2002. április 10.A magyar állam és a nemzetiségek 1848-1993 /Napvilág Kiadó, Budapest/ címmel jelentetett meg jogszabályokból és más dokumentumokból válogató forrásmunkát Balogh Sándor és Sipos Levente szerkesztésében. Szász Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója a 750 oldalas kötet budapesti bemutatóján azt emelte ki: különös jelentősége van a kiadványnak ma, amikor mind jobban felértékelődnek az eredeti dokumentumok. /A magyar állam és a nemzetiségek 1848-1993. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 10./2002. október 10.Budapesten megjelent A magyar állam és a nemzetiségek - 1848-1993 című kötet Sipos Levente történész szerkesztésében. A Népszabadság 186. számában Daniss Győző készített interjút Sipos Leventével. /Babarás István: Lapszemle. = A Hét (Bukarest), okt. 10./2007. március 7.Lőrinc István marosvásárhelyi, Sipos Levente magyarországi és Székely Ferencz nyárádtői lelkész beszélt a családlátogatás szerepéről. Lőrinc István lelkész évente 120-140 családot látogat meg. Folyamatosan látogatja a családokat, így is legalább három évre volt szükség, hogy mindenkihez egyszer eljusson. Magyarországon jelentősen megváltozott a gyülekezet jellege, mondta el Sipos Levente magyarországi lelkész. Átszíneződött a családlátogatás, s ma már legtöbben azt kérdeznék, ha otthonaikban meglátogatná őket: mit akar tőlem a pap, miért jön hozzánk, mint egy házaló? /Családlátogatás – szolgálat, lehetőség, magánügy? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./2014. július 17.Sikeresen pályáztak a marosvásárhelyi civilek, de késnek a támogatásokBár sikeresebben pályáztak az idei második fél évre kiírt önkormányzati támogatásokra a marosvásárhelyi magyar civil szervezetek, továbbra is gondot okoz számukra, hogy a megítélt összegeket éves késéssel vagy egyáltalán nem kapják meg. Míg az előző években a magyar civilek arra panaszkodtak, hogy egyáltalán vagy nagyon kevés összeget kaptak pályázataikra, idén a sikeresnek ítélt 30 pályázat közül 13 kizárólag magyar jelentőségű, és jó néhány mind a magyar, mind a román közösség tagjait megszólítja. A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület 2014 második felében hét programot szeretne megvalósítani, mindenikhez kért és kapott támogatást. Igaz, csak résztámogatásokat, de Náznán Olga elnök szerint ez is sokkal több, mint az előző években. „A Marosvásárhelyi Napok során és most újra tapasztaltuk, hogy tanácsosaink jobban odafigyelnek és közbenjárnak, hogy a magyar civil szervezetek is támogatáshoz jussanak. A városnapok keretében megszervezett telt házas rendezvényeink mindenikét támogatták, most valamennyi pályázatunk résztámogatást kapott” – mesélte Náznán Olga. Sipos Levente, az Alternatív Rövidfilmfesztivál főszervezője is elégedett az elbírálással, idén a legnagyobb pontszámot kapták, és mind a bizottság, mind a tanács rábólintott az általuk kért 18 400 lejes támogatásra. Míg a pályáztatási rendszerben úgy tűnik, megoldottak a gondok, továbbra is nehézséget jelent a szervezetek számára, hogy csak késve kapják meg a megítélt pénzösszeget. Náznán elmondta, a tavalyi rendezvényeikre idén májusban, két részletben utalták át a pénzt. „Mi 30 napon belül el kell hogy számoljuk, és a szerződés értelmében a városháza három napon belül kell utalja az összeget. De ez soha nem történik meg. A kis nyugdíjunkból kell összeadnunk a pénzt, tudva, hogy csak egy év múlva kapjuk meg. Ez elkedvetlenít, hátráltat minket, és minden évben elhatározzuk, ha nem lesz változás, többet nem szervezünk, nem pályázunk” – mondta az egyesület elnöke, hozzátéve, az idei városnapi eseményeikre megkapták a pénzt. Ennél rosszabb helyzetben van a rövidfilmfesztivált szervező Madisz, hiszen, mint Sipos Levente elmondta, a tavalyi támogatást idén tavasszal kapták meg, de a 2012-re megítélt csaknem 13 ezer lejt még mindig várják. „Peti András alpolgármester megígérte, hogy utánajár és segít, hogy kifizessék az elmaradást, amit mi elszámolunk. De egyelőre semmi nem történt” – mesélte a főszervező. A helyi tanácsosok már több ízben is felszólaltak annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal időben törlessze a civileknek, tanintézeteknek, egyházaknak megítélt összegeket, mindhiába. Dorin Florea polgármester többször az írószerét mutatta, a jól ismert szlogent ismételve: „Az írószer (az aláírási jog) az én kezemben van.” Simon Virág, Krónika (Kolozsvár) 2016. április 17.Évfordulót ünnepeltek a Marosvásárhelyi Művészeti EgyetemenA Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elődjének, a hetven évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult magyar zene- és színművészeti konzervatórium születési évfordulóját ünnepelték Marosvásárhelyen. A rendezvényen a hallgatók kisebb produkciókkal mutatkoztak be, az egyetem két, nem művészeti munkatársa díjat vehetett át, illetve aranydiplomát kaptak az ötven éve végzett évfolyam jelen levő tagjai. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Kelemen András, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának dékánja, Tatiana Dănescu, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettese, Lucian Goga, Maros megye prefektusa, illetve a Művészeti Egyetem, és az egykori Színművészeti Főiskola volt rektorai, dékánjai, oktatói. A hetven éve létrejött egyetem történetét Sorin Crișan rektor ismertette: 1946. április 9-én I. Mihály román király aláírta azt a 276-os számú törvényt, amely által Kolozsváron megalakult a magyar zene- és színművészeti konzervatórium, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elődje. Az ünnepi esemény két műsorvezetője: Dana Lemnaru és Sebestyén Aba sorra szólította színpadra azokat a zene-, koreográfia- és színművészeti szakos hallgatókat, akik kisebb produkciókkal készültek a rendezvényre, illetve levetítették a média szakos diákok kisfilmjét is, amelyben a megkérdezettek – többek közt Gáspárik Attila, Béres András, Bogdán Zsolt, Sebesi Karen Attila vall arról, hogy mit jelentett számára az egyetemen eltöltött időszak. Balási András rektorhelyettes szerint az, hogy a színészképzés mellett rendezőket, teatrológusokat, bábszínészeket, koreográfusokat, zenepedagógusokat, díszlettervezőket, médiaszakembereket is képeznek, már önmagában is nagy teljesítmény. Oana Leahu dékán azoknak mondott köszönetet, akik értelmet adtak az egyetemnek – tanároknak, rendezőknek és hallgatóknak. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja a hét évtizedes fennállás fontosságát hangsúlyozta, azt, hogy művészetet oktatni, mindig megfelelni az éppen aktuális trendeknek, nem könnyű feladat, mégis olyan tanárai voltak az egyetemnek, akik hivatástudattal, elkötelezettséggel végezték a feladatukat, példát mutatva az utánuk következő generációknak. Meglepetést jelentett az egyetem két munkatársának a kitüntetése: Sipos Levente gazdasági igazgatónak és Szász Endre fénytechnikusnak adott át díjat Sorin Crișan rektor, majd Kovács Levente rendező, az egyetem professzora szólította színpadra az ötven évvel ezelőtti végzősöket. Közülük Dobos Imre, Miske László, Székely M. Éva, Szélyes Imre és Szőke István vett részt az eseményen. Rajhona Ádám üdvözletét küldte Magyarországról, egészségi okok miatt ugyanis nem lehetett jelen. A fél évszázada végzett színészeket aranyoklevéllel jutalmazták. Antal Erika | Székelyhon.ro 2016. április 25.Snagovi iratok, évfordulós emlékezetNoha jól látható, kiszámítható, hogy az1956-os történések 60. jubileumának közeledtével kézenfekvően meg fognak szaporodni a visszaemlékező, elemző vagy értelmező kiadások, ám talán még ezeknél s a visszaemlékezések vagy retro-értékelések kínálkozó sokaságánál is beszédesebbek lehetnek maguk a nyersen, de alapos lábjegyzetekkel közreadott eredeti dokumentumok! Egy román miniszterelnöki ajándék, Iliescu és Nastase személyes gesztusa a Román Információs Hivatal és a volt Securitate anyagaiból válogatott (47 kötetnyi) irategyüttes jelent meg az 50. évfordulóra, mely a Nagy Imre és fogolytársainak leveleit, jegyzeteit, tárgyalásait, kommunikációs kísérleteit, s egyáltalán: a snagovi kényszerelhelyezés időszakában keletkezett írásos forrásokat közli.[1] E kötet (a maga koránt sem épp kicsiny terjedelmével) a szerkesztők negyven oldalas ismertetőjével kezdődik, melyben okadatolt tényeket közölnek, majd Lukács Györgyről készült 1956. novemberi iratot tárnak elénk, s ezt követően már rögtön rabjai is lettünk a jelentések jelentéseinek – erre ébredünk rá egyhamar. A Feljegyzések a beszélgetésekről fejezet az alaphangot, a Politikai levelek blokk a korjelenségeket, a Politikai jegyzetek pedig a szereplők „kitörési kísérleteit”, elrablásuknak Lukács Györgyéhez hasonló státuszdiskurzus-jellegét, és a Függelék a korabeli szovjet-román-magyar intézkedések kísérleteit pontosítja. Zárul a kötet a „snagovi csoport” tagjainak (mintegy húsz oldalon át sorjázó) rövid életrajzával ér véget, majd a Névmutató zárja a kötetet, melyet ekképp letenni nemigen lehet, csakis úgy, ha rögvest a többit, életrajzokat, esszéköteteket, életmű-részleteket, a többoldalú megközelítéshez szükséges újabb dokumentumokat, életút-narratívákat, további bibliográfiákat vesszük elő… Bizonnyal azt hihetnénk:végtelen mennyiségű sztori, elbeszélhetetlen zártság és morálfilozofikus rétegzettség, politikai és mentális csalatkozás, meghasonlások és fölfejlések hekatombányi tömege van jelen egy ilyen kötetben, melyekre elég pusztán utalni, s máris mindenki sejti, mit várjon tőle. Ámde ami épp a legizgalmasabb, az nem ebben lakozik. Hanem magában a kommunikációban… – a közlés (levelek, „feliratok”, petíciók, tudósítások, vallomások, segélykérő próbálkozások) lehetőségének és értelmének hitében, a naplóírás vagy levelezés vágyálmában, az elkobzott üzenetek rejtett jelképiségeiben, a monologizáló személyiség reményteljes kapcsolatkereséseiben, a magát föladni nem akaró Én túlélési vízióiban. Az elmúlt tíz-húsz esztendőben roppant újszerű, s ezért korszakos divatot teremtő hatású lett a vallomásos mutatkozás, az életút-képekben rejlő át- és kibeszélési „gyógyítás” eszköze, sőt a minderre rátelepülő társadalomtudományi kutatások módszertani érzékenység-változása is. E kötet, bár leginkább (s a látszat szerint) „csak” dokumentumkönyv (a „csak” itt jelentéses kicsinyítésként van jelen, természetesen…, hisz indításként épp ennek végtelen nagyszerűségéről szóltam…), épp ezt a leküzdhetetlen sokféleséget, az ideák és ideológiák, rejtések és közlések, sugárzások és rejtekezések dinamikáját jeleníti meg – idejemúlhatatlan hitelességgel. Ennél többet könyvtől nehezen, inkább csak értelmezői önmagunktól várhatunk. Avagy a megértő Időtől, mely értelmet ad a titoknak, a rejtélynek és a belátásra épülő fohászoknak, a vallomásos szereplőknek, a kiutat kereső foglyoknak, a „cseléd”- és besúgó-környezetnek, s mindannak, ami politikai foglyokat, /menekülteket!/ napi létmód és reménykeresés szintjén tesz kiszolgáltatottá, bizakodóvá, vagy reménytelenné. Sokra értékelendő ma már e forrásközlés, s nem egyszerűen vagy nem pusztán azért, mert rendszerváltó ürügy lett ’56-ból Magyarországon, hanem mert a „szürke” dokumentumok szereplői emberi emberek, reménykedő-jobbító, meghurcolt vagy csalatkozott politikusok, családok együttese, kapcsolatok és belső szeretetviszonyok egész arzenálja valóban, s ezt magában is rejti a könyv. Rejteni is persze csak addig tudja, míg „ki nem olvassuk” belőle… [1]A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában. Iratok. Összeállította, szerkesztette és bevezette Baráth Magdolna – Sipos Levente. Napvilág Kiadó – Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2006., 464 oldal. A.Gergely András maszol.ro 2017. november 7.Kezdődik a 25. Alter-Native Nemzetközi RövidfilmfesztiválSzerdán délután ismét kezdetét veszi Marosvásárhely egyik legrégebbi és legismertebb (össz)művészeti szemléje, a létezésének immár negyedszázados évfordulóját ünneplő Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A közelgő szemlével kapcsolatosan a Sörház utcai Jazz&Blues Club Piano termében tartottak sajtótájékoztatót a szervezők hétfőn délben, amelyen Libeg Zsuzsanna, a szemle sajtófelelőse üdvözölte a megjelenteket, majd Sipos Levente fesztiváligazgató szólt a részletekről. – Eltelt egy újabb év és ismét itt vagyunk, szerdán a Kultúrpalotában újra kezdetét veszi a fesztivál, Marosvásárhely egyik legjelentősebb kulturális eseménye. Idén jóval több helyszínen lesznek műsorok, mint az elmúlt években: első alkalommal kerül sor a szemle keretében táncszínházi előadásra a régi zsinagógában, két nagyjátékfilmet vetítünk majd az Office Clubban, ahol a Soul Serenade együttes is fellép pénteken. Próbáljuk elérni, hogy a látogatók minél több helyszínen kapcsolatba léphessenek a fesztivállal, ezáltal pedig további nézőket nyerjünk. Az utóbbi években nem tapasztalt módon érdeklődnek a jegyek iránt, elsősorban a Kincsem vetítésére és az Erdélyben először látható, Hobo által jegyzett Bob Dylan-koncert iránt nagy az érdeklődés. Olyan műsort sikerült összeállítanunk, amelyben nagyon jó, Erdélyben még nem látott filmek szerepelnek, és amelynek keretében például a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház felolvasószínházi ősbemutatóként viszi színre a Kultúrpalota kistermében Döbrentei Sarolta Egyszervolt lányok című színművét. Mindezek, illetve a versenyprogram, a koncertek és a számos kiegészítő rendezvény mellett a Kincsem szombat esti vetítésén és az azt követő közönségtalálkozón jelen lesz a forgatókönyvíró, és reméljük, a rendező, Herendi Gábor is. – Amikor huszonöt évvel ezelőtt elkezdtük szervezni a fesztivált, még nem volt internet, szinte alig voltak tévéadások, nekünk pedig fogalmunk sem volt arról, hogy hogyan kell fesztivált szervezni, ennek ellenére a szemle nagyon sikeres lett, mert újdonságot hozott. Nem gondoltunk arra, hogy 25 év múlva még létezni fogunk, a filmet akartuk mint legelhanyagoltabb művészeti ágat elhozni Vásárhelyre – tette hozzá Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója. – Nagyon sok alkotónak ez volt az első találkozása a nemzetközi poronddal. A szemlét azóta is mint közösségi élményt igyekszünk megélni, akkor is és most is próbáljuk segíteni a fiatal művészeket. Nem tudunk és nem is akarunk sztárokat hozni Vásárhelyre. Számunkra az a büszkeség, hogy számos, később igen híressé vált rendező nálunk mutatkozott be: ilyen alkotó például Radu Afrim vagy Felméri Cecília. Radu Solomon itt nyert először díjat, Mungiu egykori filmje pedig be sem jutott a versenyprogramba. Számos mai filmkritikus is itt mutatkozott be először, például Gyenge Zsolt, aki azóta Cannes-ban díszmeghívottként van jelen. Cristi Puiu első bemutatkozása – Svájcból való visszatérése után – ugyancsak nálunk volt. A szemle megmaradásának legnagyobb kulcsa egyrészt a szervezők fanatizmusa, másrészt az, hogy szakmailag és anyagilag senki sem érdekelt a fesztiválban, itt mindenki önkéntes munkát végez, és egyik szervező sem filmes alkotó. Talán a miénk az egyetlen fesztivál, amely szervezőinek nincs köze a filmkészítéshez, így érdekünk sem fűződik senki meghívásához – mondta Gáspárik Attila. A 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál november 8-án, szerdán délután 5 órától veszi kezdetét, és 12-én, vasárnap délután 4 órakor ér véget. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 13.„A művészetben nincsen lift”Véget ért a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál Még (vagy már?) elkaptam azokat az időket, amikor az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál amolyan kulturális lökéshullámként járta át és rengette meg az erdélyi közéletet. A kilencvenes évek közepéről beszélünk, amikor a hazai filmszakma haldoklott, internet nem volt, a tévében Isaura és a Dallas ment, rövidfilmet, pláne jó rövidfilmet pedig sehol másutt nem lehetett látni. Fürtökben lógott a közönség a Kultúrpalota termeiben, páran hálózsákkal vertek tábort az előcsarnokban, a várbástyában Döme tolta a fesztiválpartit, amelyen hajnalig együtt bulizhatott, beszélgethetett meghívott művész, producer, zsűritag és nagyközönség – jó pár szép barátság született azokon az éjszakákon. A közönség színes volt, mégis meglehetősen homogén: a kilencvenes évek kelet-európai poszthippi ifjúsága, zajosak, értelmesek, hosszú hajúak, lazák, műveltek, és nagyon megvolt a véleményük mindenről. A mai negyven-ötven évesek generációja, a réteg, amely meghonosította errefelé a nyugati populáris kultúrát. És ők nagyon szerették a filmeket. Az évek múlásával azonban ez a közönség szétszéledt – dolgozni kezdtek, családot alapítottak, kivándoroltak, a fesztivál pedig maradt. Igaz, minőségéből nem vesztett, a szervező Madisz minden évben ragaszkodott a hagyományaihoz, a vetítések mellett mindig voltak koncertek, tárlatnyitók, kiegészítő rendezvények, de az egykori, homogén publikum hiányában a nézőszám is megcsappant, volt olyan esztendő, amikor a szombati zárónapon – a szemle csúcspontján – is csak félháznyi közönség foglalta el a nagytermi helyeket. Átalakult a világ, a netről szinte mindent le lehet tölteni, a közérdeklődés más irányba terelődött. De ebben az évben minden megváltozott. Nem tudni, hogy a huszonöt éves jubileum, a vetített, nagyszerű és méltán híressé vált nagyjátékfilmek hatására, avagy egy új, a filmművészetre ismét fogékony generáció megjelenésének okán, de az idei fesztivál óramű-pontossággal idézte meg a kilencvenes évek szemléjének hangulatát. A szerdai kezdőnaptól vasárnap délutánig (!) zsúfolásig telt a Kultúrpalota nagy- és kisterme, rég nem látott ismerősök találkahelyévé vált a szemle, és bizony ismét sok arcot láthattunk az egykori közönségből: olyanokat, akik soha nem pártoltak el a szemlétől és olyanokat is, akik visszajöttek. Az idei fesztivál amúgy is erősen indított: Călin Peter Netzter Ana, mon amour című nagyjátékfilmje jelezte a szemle kezdetét, amelyet az András Lóránt Társulat táncszínházi előadása követett a régi zsinagógában, majd Lassú vonat címmel Hobo koncertje töltötte zsúfolásig a Kultúrpalota nagytermét. A magyar blueslegenda a fesztivál állandó visszatérő vendége, ezúttal Bob Dylan-koncertre várta a közönséget. A Nobel-díjas alkotó dalszövegeit magyarra fordította, majd nagyszerű muzsikusokból álló együttesével előadta azokat az örök rockhimnusz Blowing in the Wind-től kezdve a Slow Train Coming-ig, amely blues-örökzöld a koncert címét is adta. Az estet Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, a Kojot zárta, amely szinte éjjel tizenkettőig odaragasztotta a publikumot a székekhez, és nem véletlenül: ennyire friss, szemtelen, dinamikus, tragikomikus, mély tematikát boncolgató, mégis heveny közönségi felröhejeket okozó magyar filmes alkotással rég nem találkoztunk. A nagyszerű színészi játékot pedig olyan jelenetek támasztották alá, mint például a falusi esküvőn kirobbant tömegverekedés, amelyet úgy vászonra vinni csak az tud, aki részt is vett már hasonlón. A versenyprogram idén is csütörtök délelőtt vette kezdetét, a délutánt a netWorks című csoportos kiállítás megnyitója színesítette a palota földszinti galériáiban, a fesztiválnyitó ünnepségre pedig aznap este került sor. Utóbbin Bakó Blanka és Palkó Attila ceremóniamesterek üdvözölték a megjelenteket, és elmondták, az idei szemle az eddigieknél is színesebb, hiszen a színházművészet is visszatért a programpontok közé egy felolvasószínházi (Döbrentei Sarolta Egyszervolt lányok című drámáját a Tompa Miklós Társulat művészei mutatták be a Kultúrpalota kistermében) és egy táncszínházi előadással. Amint megtudtuk, a zsűrinek – Kincses Réka (zsűrielnök, film- és színházi rendező, író, drámaíró), Vladimir Anton (film- és színházi rendező), Bereczki Csaba (filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója), Laurenţiu Damian (filmrendező, forgatókönyvíró, a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Romániai Filmművészek Szövetségének elnöke), Durst György (producer), Hegedűs Bálint (forgatókönyvíró, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója) – az előzsűri által kiválogatott 49 rövidfilmet kellett elbírálnia. Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója pedig elmondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan eseményt kívántak létrehozni, amely segítséget nyújthat a nem létező hazai filmszakmának, és a közönséget is bevonzza. Az azóta eltelt negyed évszázad Marosvásárhelyen 125 fesztiválnapot, több mint tízezer levetített filmet és több mint ezer idelátogató filmes alkotót eredményezett. – A kor önmagában nem erény, a közönséget és az alkotókat minden évben meg kell hódítani. A fesztivál sikere és hosszú élete – miközben körülöttünk egymás után értek végleg véget a hasonló szemlék – a közönség szeretete mellett valószínűleg annak köszönhető, hogy közülünk, szervezők közül senki sem filmes alkotó, nem fűződik érdekünk senki meghívásához, kitüntetéséhez. Mi csak szeretjük a filmet és a kortárs művészeteket: a képzőművészetet, a színházat, a zenét – mondta Gáspárik Attila a fesztiválnyitó ünnepségen, amelyet M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című nagyjátékfilmje követett. A pénteki napon is számos verseny- és nagyjátékfilmet tekinthetett meg a közönség, a Sörház utcai Jazz&Blues Clubban pedig igen egyedi eseményre került sor: a Transylvanian Wind Ensemble fúvósötös a többszörös Oscar-díjas Rózsa Miklós hollywoodi sztárzeneszerző filmzenéjét adta elő. A szombati zárónap pedig, mint említettük, ismét a húsz évvel ezelőtti fesztiválzárókat idézte: hatalmas tömeg vette birtokba a nagytermet a díjkiosztó ünnepség és az azt követő vetítés alatt. Előbbin ismét a szemle ceremóniamesterei üdvözölték a közönséget, majd Kincses Réka és Laurenţiu Damian egy igen jó hangulatú, a szemle hangulatához hagyományosan passzoló, poénokban gazdag beszámolóban ismertette a zsűri döntését, a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeit. Kincses Réka elmondta, a három nap alatt ismét tudatosult bennük, hogy mennyire összetett művészet a filmkészítés, milyen nehéz egy jó történetet találni, azt jól vászonra vinni... Amikor ilyen rövidfilmmel találkoztak, azt díjjal jutalmazták. – Önök nagyszerű közönség, és egy hihetetlenül gyönyörű, egyedülálló helyszínnel, a Kultúrpalotával büszkélkedhetnek. – A versenyprogram idén rendkívül változatos volt, gazdag, színes és nívós alkotásokkal találkoztunk. Nagyon örvendek, hogy ilyen sokan eljöttek, mert az Alter-Native rövidfilmfesztivál legfontosabb összetevője a rövidfilmek és Önök között létrejövő dialógus – tette hozzá Laurenţiu Damian. A díjnyertes filmek rövid bemutatását követően még egy díjat átadtak. Egy életműdíjat annak az úriembernek, aki sok-sok évvel ezelőtt ezen a fesztiválon az első filmtekercset befűzte a gépbe: Incze Péter mozigépésznek. A vastapssal köszöntött idős úr rövid, anekdotákban, a szemléhez kötődő sztorikban és humorban sem szűkölködő beszédében elmondta, a művészetben csak lassan, léptekkel lehet előre haladni – a művészetben nincsen lift. Végül Sipos Levente, a fesztivál igazgatója szólt a publikumhoz: – Köszönjük, hogy ennyi éven át hűségesek maradtak ehhez a fesztiválhoz. Tudjuk, hogy mindig akadnak hibák, de mi minden évben a legjobb tudásunk szerint és a legjobb szándékkal szervezzük ezt a szemlét, amellyel igyekszünk minőségi és emlékezetes élményforrást nyújtani – mondta az igazgató, majd elkezdődött a mai magyar filmipar talán leghíresebbé vált, friss alkotásának vetítése: a Kincsem című produkció az egykori magyar csodaversenyló történetén keresztül mutat meg egy varázslatos, korhű, de sok részletében mégis fikciós világot, a tizenkilencedik századi Osztrák–Magyar Monarchia arisztokráciájának világát a kiegyezés korában, amelyben boldogság és tragédia, harag és megbocsátás, gyűlölet és szerelem, ármány és becsület kéz a kézben jár. A nagyszerű színészi alakítások, állakat koppantó versenyjelenetek mellett végre egy olyan magyar filmet láthattunk, amelyen masszívan érződik, hogy (noha a vetítést követő beszélgetésen Herendi Gábor elárulta, hogy még többet tudtak volna rá költeni) a pénzhiány nem okozott komolyabb gondot. A díszletek, kellékek, jelmezek valódiak és súlyosak, a filmezési technika, az effektusok a mai, hollywoodi iskolákat követik (többeknek ez nem tetszett, e sorok írójának nagyon is), a film hírneve pedig akkora közönséget vonzott, hogy még a kakasülőn sem lehetett helyet találni. És mindez vasárnap, a díjnyertes versenyfilmek vetítését követően megismétlődött: a szemle történetében szinte rekorddöntő érdeklődésre való tekintettel vasárnap délután a Kincsemet újból láthatta a közönség mind a nagy-, mind a kisteremben. A palota előtt már fél órával a kezdet előtt hatalmas sor kígyózott. Mindent összevetve, igen jó fesztiválon vehettek részt azok, akik eljöttek az Alter-Native 25., jubileumi kiadására. Visszaköszönt végre a régi idők hangulata, miközben a vásznakon ismét a mai idők szelleme bolyongott, láthattuk, hol és hova tart a mai magyar, román, illetve nemzetközi filmes szakma, mire képesek az igen tehetséges alkotók, stábok, rendezők, producerek, ha megfelelő anyagi háttér birtokában vihetik vászonra elképzeléseiket. Az önkéntes szervezőcsapat ismét heroikus munkát végzett, a szemle hagyományosan derűs és laza fílingje ezúttal sem vesztődött el. Az igazgatók pedig egyértelműsítették, a Kultúrpalota 2018-ban ismét vendégül látja a szemlét – az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál jövőre egy újabb negyedszázadnyi életkorba lép. A 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjai között magyar: SIMÓ SÁNDOR-EMLÉKDÍJ A LEGJOBB DIÁKFILMNEK, FELAJÁNLÓ A MAROS MEGYEI MADISZ, A MAROS MEGYEI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL – Búzási Gyopár: Babuka a fűben (Románia). K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
